Self branding

Amikor a harmincas nő elképed, hogy az ötvenes bombanő felülmúlja őt– Gyöngyösi Szilvia Sziszó rendkívül motiváló sportmentorral beszélgettünk

Platformjain egészségügyi, étkezés- és életmódbeli tanácsokkal látja el az 50 év feletti nőket. Ne higgyük azonban, hogy csak egy újabb guruval interjúztunk, hiszen Gyöngyösi Szilvia a vele készült beszélgetésben elárulja, hogyan lehet pozitívan fogadni az évek számának növekedését, hogyan tud fitt maradni, és hogy mi mindent szeret a korában. Továbbá megosztja velünk, hogyan merjünk váltani, mi adhat erőt, és hogyan ne legyünk „mamis” ötvenesek.

Viszonylag „későn” léptél ki a saját árnyékodból, ám azóta szépen felépítetted a karriered. Mit javasolnál azoknak a nőknek, akik hasonló gondokkal, kétségekkel küszködnek, akik nem elégedettek a formájukkal?

Való igaz, hogy az én életemben kicsit későn jött el az önfelismerés, pedig szinte minden az orrom előtt hevert. Úgy éltem, ahogy a korombeli nők nagy része. Hagytam, hogy a félelem és az akadályok felőröljenek. Tartottam a változástól, a váratlan dolgoktól, de azt is hagytam, hogy megtörténjen a változás, és 50 évesen elértem az életemben minden korábbi álmomat. Ha visszamehetnék az időben, biztos, hogy minél inkább a jelennek élnék. Bátran nekivágnék új dolgoknak, lehetőségeknek, kevesebbet hezitálnék. Mindenkinek ezt ajánlom: merjetek változtatni! Éljétek meg a pillanatot!

Ami a külsőnket illeti, hajlamosak vagyunk a túlsúlyunkat, az esetleges slamposságunkat a korral magyarázni. Nő a kor, nőnek a méretek. Ez tényleg így van? El kell ezt fogadnunk?

Valóban hajlamosak vagyunk rá. Hivatkozunk az adott körülményekre, a gyerekre, a munkaidőre. „Dolgozom 8-tól 16-ig, nincs lehetőségem ebből az állandó mókuskerékből kilépni”. „Tanulni kell a gyerekkel, nincs kedvem edzeni, magammal törődni, nagyon fáradt vagyok.” Én ilyenkor azt szoktam mondani, gondoljunk valami olyasmire, ami egy nagyon nagy döntés volt az életünkben, vagy esetleg nagy törés. Lehet ez múltbeli történés, válás, egyetemi diploma megszerzése, ide tartozik szerintem a szülés, egy-egy kapcsolati vagy magánéleti válság, netán egy haláleset. Gondolj arra, hogy bár meggyötörnek az ilyen életesemények, próbára is tesznek: felállsz és újrakezded. Bármit is hagytunk magunk mögött, szerintem az életmódváltás nem egy nagy feladat, pláne, ha belegondolunk abba, miken mentünk már keresztül.

Mindez nem kor függvénye, jellemzően csak kifogásokat keresünk. Egyszerűen fejben kell eldönteni, hogy változtatunk, és akkor menni fog. Nő a kor, nőnek a méretek? El kell fogadnunk? Úgy vélem, hogy mindenki úgy érzi magát jól a bőrében, ahogy neki a megfelelő. Ha egy nő egészséges életet él és mozog, ráadásul emellett mondjuk molett is, ám jól érzi magát így is, közben pedig megtesz mindent az általános egészségi állapotáért, azzal nincs különösebb probléma. Pláne, ha mindeközben egészségesen is étkezik.

El kell fogadni a változást. Tudom, néha nem könnyű, nekem sem volt az. Sokszor visszanéztem, hogy mi az, amit nem csináltam meg, vagy mi az, amit meg kellett volna csinálnom. Mi az, amit elrontottam. Az ember idővel rájön, hogy úgysem tud változtatni ezen. Az idő így is, úgy is eltelik.

Ha valaki mégis sokat mozog, de nincsen semmi látszata, mit tehet?

Ez egy nagyon összetett kérdés, mert nem biztos, hogy csupán a sport elég a változáshoz. Szerintem a heti 3-4 mozgás alap, ennek látszódnia kellene. Ha mégsem, akkor vagy az étkezéssel van probléma, vagy egészségügyi, netán lelki gond bújhat meg a háttérben. Például pajzsmirigy-túlműködés. Ez esetben szakemberrel ajánlatos felvenni a kapcsolatot, ilyen esetekben orvos segíthet. Más is lehet a testsúlynövekedés mögött…

Sokan azt állítják, hogy egy kor után a B oldalt éljük meg, mintha egy kazettát hallgatnánk a kilencvenes években. Ez szerinted igaz?


Abszolút. Én az A oldalon egy őrült, bohókás, „ide nekem a világot” -ember voltam, aki a B oldalra sokkal kiegyensúlyozottabb ember lett. Mi a megoldás a B-oldalra? El kell fogadnunk a korunkat, a változást. Meg kell tanulnunk, hogy a jelenben éljünk, ne a jövőben, ne a múltban. Az ember megtanulja a jelent élvezni. E témában rengeteg híres embertől származó mondatot, idézeteket találhatunk. Lehet sok mindenbe kapaszkodni, de amíg fejben idáig nem jutunk el, úgysem lehet megélni jól a B-t.

Szerintem akkor ér el a nő egy igazi változást, amikor kicsit le akarja lassítani az időt. Nem akar elmamisodni, elanyukásodni. Többet foglalkozik magával. Kérdés, hogy ezt mikorra húzom ki: én 40 évesen még nem tartottam itt fejben. Negyvenhét évesen értem meg minderre.

Lehet tudatosan étkezni egy egész életen át, lehet negyventől változtatni, lehet mozogni, lehet odafigyelni, hogyan öltözködünk. A testünk nem kuka: nem mindegy, mit teszünk bele. Lehet figyelni, hogy testileg-lelkileg fejlődjünk. Ezek mind részei egy bizonyos kisugárzásnak., amit a többi ember észlel rajtunk. Lehetünk bombanők negyven felett. Ám most az ötven az új „őrület”. Szerintem mondhatjuk azt, hogy az ötvenes nők sokszor vetekednek a harmincasokkal. Gyakran meglepődve tapasztalom, hogy mennyi elhanyagolt külsejű 30 éves nő van: nem figyelnek oda magukra.

50 évesen meg kell élnünk a pillanatot, az életünket, az újrakezdést, a szexualitásunkat, a vágyainkat, az álmainkat. Próbálok ebben segíteni. A fentiekről és a tapasztalataimról részletesen is írtam az Ötven az új őrület című könyvemben. Jelenleg a www.gyongyosiszilvia.hu oldalon vásárolható meg, de hamarosan a LÍRA könyvesboltjaiban is kapható lesz. Van azonban egy Facebook-oldalam is, Gyöngyösi Szilvia Sziszó – Fitness edző, online felnőttképzési sportmentor címen. Itt is elérnek az érdeklődők, a változást igénylők, a sportolni vágyók.

Mesélnél arról, hogyan jutottál el idáig, a sikerig?

2020 végén elkezdtem diétázni. Kitaláltam, hogy egy saját diétát szeretnék. Nem én találtam fel a spanyolviaszt, de egy egészen más metódust fejlesztettem ki, aminek a Faék Diéta nevet adtam. MyEatrend néven egy fehérjelapú diétát találtam ki. Ezekhez párosulnak a termékcsaládjaim is. Egyre több nő használja ezeket sikerrel. Az érdeklődők megtalálnak a Légy fitt Sziszóval Facebook-oldalon is.

Szintén 2020-ban úgy döntöttem, jelentkezem fitneszversenyekre, ezek közül az egyik legbüszkébb a FitParádén elért harmadik helyezésemre vagyok. Ám számos hasonló eredményt értem még el.

Mit mondasz azoknak, akik úgy érzik, hogy a genetika, és az 50 feletti anyagcseréjük lehetetlenné teszi a fittséget?

Sajnos, ha valaki nem elégedett magával, és úgy érzi, fáradt, nem tud elmenni edzeni, akkor az önbeteljesítő jóslat is lehet. Amit hiszel, az befolyásolja a viselkedésedet, és az, ahogyan viselkedsz, befolyásolja a valóságodat. Ha valaki úgy gondolja, hogy gyenge és fáradt, akkor abbahagyja a testmozgást, ami elősegítené a megfelelő csontsűrűséget, a rugalmasságot, a mobilitást satöbbi. Szó szerint törékeny és fáradt lesz. 

Rengeteg előítélet él a nőkkel szemben, különösen, ha idősödnek. Mindezt magam is megtapasztaltam, és sok nőtársam járt még így. A kulcs az, hogy megértsd, hogy amikor az emberek elítélnek téged, az a bizonytalanságukból fakad, nem a te alkalmatlanságodból.

Az öregedés arról is szólhat, hogy bölcsebbé, magabiztosabbá, tapasztaltabbá válsz, sőt, lehetsz nagyon szexi és kívánatos, úgy, hogy a harmincasok csak pislognak. Néha nem is gondolják át az emberek, mit közölnek egy ilyen megjegyzéssel: „Jól nézel ki a korodhoz képest” – bár ezt bóknak szánják, valójában ez nem ezt jelenti… Ám ezen felül kell kerekednünk. Valóban lehetünk szépek, szexik „korunkhoz képest is”, de nekünk kell eldöntenünk, szeretnénk-e.

Van egy mondás: ha öreg leszel, merészebb leszel. Szerinted ez igaz rád?

Teljesen. Jobban érzem magam a bőrömben. Ha a tanácsaimat megfogadják az olvasók, ők is járhatják az én utamat.

Pár mondattal még biztatnád az olvasót?

Ne ess az én korábbi hibámba, legyél bátor, ne félj kipróbálni új dolgokat! Ismerd fel, mennyi csodálatos dolog van az életben! Olvasd el a könyvem, és meríts erőt magadnak!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük